Japánvasút

Decemberben nyílik az új shinkansen

2010. április 22. - Carpy

Félhivatalosan bejelentette a JR EAST, hogy még idén, december 5-én adja át a forgalomnak a Tohoku Shinkansen új szakaszát, Hachinohe-Aomori között. És az építkezés nem áll le, folytatják a vonalat Hokkaidó szigete felé.

Bár eredetileg jövő tavaszra tervezték, már idén decemberben megnyitják az új vonalat, mely révén 8 év elteltével újabb szakasszal bővül a shinkansen hálózat.

A cél az, hogy a karácsonyi-évvégi, illetve újévi hazautazási csúcsforgalomban már használható legyen az új vonal.

A próbafutások már zajlanak, sőt, most először a nagy-közönséget is beengedték az elkészült, de még nem üzemelő új végállomásra, hogy lássák, ahogy befut az első vonat, ami egyébként egy felépítmény-mérőkocsi. Citizens celebrate, ahogy a tycoon mondja. (Foto: mainichi.jp)

Aztán pár nap múlva, bár nem tervezték, megjelent a vonalon egy E2-es is, ugyanis az East-i mérővonattal valami gond volt, és őt kitolni ugrott be az E2-es. Erről készült az alábbi kép, mely épp egy látványos szakaszt is ábrázol az új vonalról. (Fotó: railf.jp)

Az új szakaszt 10 éven át építették, és valahogy így álltak neki annakidején Hachinohe-nél (vonatablakból készült fotó):

Hachinohe állomás Tokió felőli vége pedig jelenleg így néz ki, éppen egy Tokió felé kiinduló E2-essel a háttérben:

Aomori évtizedekig profitált abból, hogy itt kellett átszállni a Hokkaidó felé induló kompokra. A városban sok szálloda élt ebből valaha, még mielőtt a vasúti alagút megépült a tenger alatt. Amióta a megvan, az utasok java csak átutazik Aomorin, mert Tokió felől Hachinohéig eljön shinkansennel, onnan meg hagyományos gyorsvonattal megy tovább Hokkaidóra. Most újra örülnek, hogy shinkansen végállomás lesznek, mert az átszállópont Hachinohe-ből ide kerül.

De nem sokáig örülhetnek, mert rögvest építik is tovább a shinkansent Hokkaidó felé. Bár Aomoritól Hakodatéig, a tervezett következő ideiglenes shinkansen végállomásig nagyjából ugyanannyi a távolság, mint a hamarosan átadásra kerülő Hachinohe-Aomori szakaszon, a további hosszabbítás már 5 év alatt el fog készülni, ugyanis a tenger alatti 50 kilométeres Seikan alagutat már 30 évvel ezelőtt úgy építették meg, hogy alkalmas legyen a shinkansen közlekedésre, csupán a jelenlegi keskeny nyomtávú sinek mellé ki kell építeni egy harmadik sínszálat, amin a shinkansenek egyik oldali kerekei futnak majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr601941625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabor144 2010.04.25. 21:33:07

Carpy, az egyes vonalakat jól elkülönítő név és színjelölés azt is jelenti, hogy minden vonat csak azon az egy vonalon belül jár, és térképen színváltásoknál át kell szállni, vagy vannak a csatlakozásokon átjáró közvetlen vonatok, pl. Nagoya-Hiroshima vagy Tokyo-Shinjo között? Köszi.

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.04.27. 22:11:40

@gabor144: Minden ponton át van közvetlen vonat, (kivéve Tokiót, ahol még összekötő vágány sincs, pedig simán lehetne), illetve a Kyushu shinkansen esetében is lesz Fukuokán átmenő vonat, ha elkészül a hiányzó szakasz.
A Tokaidó-Sanyo vonal tulajdonképpen egynek számít, bár sok vonat is van, ami csak Shin-Osaka állomásig, vagy csak onnan közlekedik.
A Tokiótól északra menő vonalaknál az a rendszer, hogy gyakorlatilag minden vonat Tokióból indul, 3 irányba nagyjából felváltva: Sendai, Niigata és Nagano felé, de vannak sűrítő "elővárosi" vonatok is, amik "csak" 150-250 kilométerrekre mennek el.
Shinjo és Akita úgy van kiszolgálva, hogy Shinjo esetében tobbnyire egy Sendai-ig, vagy Moriokáig közlekedő, és viszonylag többször megállós vonatról akad le a Shinjo-i rész Fukushimában, Akitába pedig hasonlóan, egy Hachinohe-ig menő expresszről akad le az akitai vonatrész Moriokában. Ezek tehát jellemzően csatolt vonatok.
Az Akita és a Yamagata shinkansen nem is rendes shinkansen vonal, hanem hagyományos, egyvágányú vasútvonal átépítve széles nyomtávúra.

Egyébként már készül egy nagyobb lélegzetű poszt a shinkansen vonalak menetrendi szerkezetéről, vonatnemeiről és típusairól :)

gabor144 2010.05.01. 20:58:11

@Carpy:

Köszönöm a részletes választ, értem a célzást, akkor nem kérdezek tovább, türelmesen várom a nagy lélegzetvételt! :)

gabor144 2010.05.01. 21:12:59

@Carpy:

Köszönöm a részletes választ! Értem a célzást, akkor nem kérdezek, várom a nagy lélegzetvételt. ?)

Gábor

gabor144 2010.05.01. 21:14:35

@gabor144:

A bánatos nyavalya gondolja, hogy ha negyedórával a beírás után frissítve sem látom a hozzászólást, akkor az azért elment!

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.05.02. 23:14:00

@gabor144: Kérdezz csak, kérdezzetek bátran, legalább megtudom, hogy mire vagytok kiváncsiak, és majd úgy alakítom, rangsorolom a témákat.
Az oldalankénti látogatottság alapján egyébként eddig a szoknya alá befényképező mozdonyvezetőről szóló hír erősen dobogós, de remélem ennél "szakmaibb" marad a blog :)

bodecsabi 2010.05.09. 23:22:38

@Carpy: fenem a fogamat a menetrendi szerkezetről szóló posztra, számomra nagy talány, hogy a másodperces pontosság vajon mennyire is másodperces és vajon mennyire is van tényleg szükség rá. Európai aggyal valahol a negyed perces pontosság környékén van számomra az "értelmes" pontosság határa, de Japán más világ...

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.06.01. 13:48:28

Amikor ilyen képeket látok, mint itt a vasútvonal műtárgyai, mindig azon aggódom, hogy nem építik-e be az egész országot valamivel. Te mint ott élő, szoktál látni nyitott területet, mint rét, szántó, erdő stb?
(Ez az aggodalom persze nem csökkenti műszaki elismerésemet a technika itteni csodái felé. Legyen Sapporo-Kagoshima közvetlen vonat Tokión át :) )

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.06.01. 21:56:33

Nekem is van néha olyan érzésem, hogy mindent beépítenek, de a nagyvárosoktól eltávolodva ez elmúlik. És azért elég nagy területen fekszik az ország ahhoz, hogy nagyon sok "senkiföldje" legyen benne, olyan helyek, ahova ember be sem tudja tenni a lábát. Amúgy ahol nem emberi építmény van, ott vagy rizsföld fekszik, vagy meredek hegyek, erdővel borítva. Ebből is a rizsföld már többé-kevésbé "ember-alkotta", de legalábbis ember által vízszintesített, teraszosított terület. A legfelső sziget, az más: Hokkaidó felszíne kicsit hasonlít a Dunántúli dombságra, vannak rétek, legelők, ligetek, és lankásabb hegyek is.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.06.01. 22:52:42

@Carpy: köszi a választ, a transport tycoon- utalásért meg se dicsértelek, az a legjobb game :)
Szép ország lehet, majd ha összejön egy csomó Lufthansa-pontom, repülök egyet A380-assal.
süti beállítások módosítása