Japánvasút

Elbúcsúzott az "újságvonat"

2010. március 14. - Carpy

Lezajlott az éves menetrendváltás Japánban, és ez rengeteg fotótémát hozott a vasútbarátoknak. Köztük a legkülönlegesebb talán a Tokió szívéből a Bosó félszigetre napi egyszer induló "újságvonat" búcsúztatása volt.

Ezt a menetet egy veterán villamos motorvonat végezte már ősidők óta, mely reggel bevitt párszáz iskolást Chiba-ba, majd beugrott Tokióba, az újságnyomda melletti Ryogoku állomásra, ott félreállt egy rakodóvágányra, megtömték a délutáni kiadású újságokkal, és visszaszaladt Chibába, majd tovább ki a tengerparti vonalra, és kézbesítette a sajtót. (Fotó: 47news.jp)

Ez a magyar viszonyok között annak felelne meg, mintha pl. a Vámosgyörk-Szolnok között ingázó BZ motor napközben beszaladna a Józsefvárosi pályaudvar melletti egykori (?) újságelosztóba, felpakolna Blikkből meg Mai Napból, és vinné a "kultúrát" a Jászságba. Vajon mit szólna a MÁV-Cargo (vagy hogy is hívják), ha a MÁV-START egy BZ-jével ily módon kannibalizálná a teherszállítást?...

Ha már teherszállítás: ennek mértéke Japánban olyan alacsony a vasútnál, különösen a nem-konténer szegmensben, hogy ritkán esik róla szó, és kevés a kép is, de most mégis van egy oda-vissza hírem: a menetrendváltástól az alábbi két vonaton kölcsönös típuscserét végeztek, így mostantól az EF66-os húzza mészkővonatot, és az E65-ös a másikat. Akárhogy is lesz, karakteres jószág mind a kettő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A menetrend-váltástól megszűnt újabb két éjszakai vonat, a Noto és a Hokuriku expressz is. Mindkettő Tokióból a fősziget túloldalára, Kanazawába ment, és különösen szerették őket a vasútbarátok. A Noto-t a csőrös 489-es miatt, amiből ez volt az egyik utolsó darab, a Hokurikut pedig azért, mert a megmaradt kevés "kék" éjszakai luxusvonat egyike volt. A képen már az utolsó menetét elvégezvén a nagaokai tároló vágányok felé tart a Hokuriku szerelvénye, hogy várja sorsát. Talán a nyáron szezonális vonatként újra közlekedni fog majd. 

Az újságvonat és az éjszakai expresszek megszűnését különös médiafigyelem övezte, de nem kifejezetten a vonatok, hanem a vasútbarátok miatt. Sokan tartottak attól, hogy megismétlődik az egy hónappal ezelőtti botrány, amikor a fotózó vasútbarátok káoszt okoztak. De nem, a vasútbarátok most jól vizsgáztak, és meg is lettek dícsérve a TV tudósításban (melyben azért az utolsó vonatok indulása is látható):

http://www.fnn-news.com/news/headlines/articles/CONN00173437.html

A képek - a jelzett kivételtől eltekintve - a railf.jp oldalról származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr411839677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gramercy 2010.03.16. 10:27:14

nincs is hova szallitani arut: minden hajon erkezik, mindent a kikotoben dolgoznak fel es minden onnan tavozik...

gabor144 2010.03.16. 18:05:09

Ha már menetrendváltás: Mik a tendenciák mostanában menetrendileg? Csökken az éjszakai vonatok száma, mert csökken az éjszakai utazók száma, vagy ezek csak afféle kivételek? És a nappali forgalomban az igények és a kapacitások terén mik a jelenlegi folyamatok? Elővárosban és a főbb vonalakon gondolom csontra ki van használva az infrastruktúra, de nyilván itt is vannak (relatíve) ritkábbn lakott vidékek, ahol egy macska kell a vonal fennmaradásához. :)
Bocs, hogy rád zúdítom a kérdésözönt, de ez egy vasúti szempontból - meg különben is - érdekes, ismeretlen, távoli, kissé titokzatos világ, ahonnan kevés információ szerezhető, leginkább a nyelvi akadályok miatt. Köszönöm. Gábor

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.03.18. 23:31:43

@gabor144: Elnézve az utóbbi 10 év menetrendváltozásait, egyértelmű tendencia az éjszakai minőségi vonatok megszűnése. Még néhány év, és valószínű, hogy nem marad egy sem. Ez nagyon meg fogja nehezíteni a vasútbarát vonatozásokat, de sajnos ez van.
A shinkansen vonalakon a teljesítmények általában nem változnak, tán picikét növekednek. Amúgy a marketing szemlélet érvényesül leginkább. A sebességnövelés fontos cél, hogy a belföldi légijáratokkal egyre több relációban legyen versenyképes a nagyseb. vasút. Fontos cél még az is, hogy a hagyományos vonalak és a shinkansen közötti nyomtávkülönbség áthidalható legyen, és lehessen több közvetlen vonat a két rendszer között.
A hagyományos vonalakon közlekedő gyorsvonatok is lassan de biztosan fogyatkoznak, szinte minden évben megszűnik egy-egy, a távoli vidékeken. Amúgy a menetrendi struktúrák lényegesen nem szoktak változni. Vannak itt-ott próbálkozások, újítások, de többnyire semmi jelentős, a cél szinte mindig a shinkansenhez igazítás, és nem egymáshoz.
A potenciált - mint minden normális vasúttársaságnál - a nagyvárosok elővárosaiban látják. Itt mindig van egy kis fejlesztés, gyorsított vonatok megjelenése, kapacitásbővítés, átjárható, átszállásmentes vonalak, vonatok kialakítása, stb. A nagyvárosokban még mindig a zsúfoltságenyhítés a legfontosabb témakör, ennek van szinte minden alárendelve.
Ami még erősödhet, az a reptéri vonatok szegmense: épül néhány rövid vonal, vagy rövidítő szakasz ezeknek, és sűrűsödnek is.
A mellékvonalak sajnos csak vegetálnak, politikai kérdés a létezésük. Évről évre meg-megszűnik egy-egy vonal, de sok vizet nem zavarnak. Viszont nagyon kreatívan próbálják az utasokat vonzani.

ruba 2010.03.23. 15:47:12

Nem teljesen értem az éjszakai vonatok megszüntetését, amikor állandó probléma a shinkansen vonalak túlzott zsúfoltsága. Szerintem a hosszabb shinkansen vonalakkal párhuzamosan futó hagyományos vonalakon simán lehetne éjszakánként egy 4-5 vonatpárt indítani, és megfelelő promócióval az embereket ezekre a vonatokra csábítani. Persze tudom, hogy 4-5 vonat nem túl sok egy olyan vonalon, ahol 3-10 percenként indulnak vonatok, de mivel ott a forgalom már nem növelhető, talán mégse hülyeség.

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.03.23. 22:41:12

@ruba: Az éjszakai vonatok megszűnésének több okát látom.
Egyrészt nem vonzó már a vonaton éjszakázás, mivel sok "fapados" szálloda kínál már kedvező árú szobákat szinte minden nagyvárosban.
A shinkansen hálózat hosszabbodása is konkurenciát jelent: ahova nappal pár óra alatt el lehet jutni, ott miért is vonatozna az ember egy éjszakán át.
Egyre több az újszakai buszjárat is, és egyre olcsóbbak is ezek, a verseny miatt.
Sőt, a repülő is egyre olcsóbb.
De ami vasútüzemi ok, és úgy gondolom, hogy sokat nyom a latban: az éjszakai vonatokat végző, igencsak speciális, és semmi más feladatra nem használható szerelvények elöregedtek, és már nem akarnak újakat beszerezni. Szerintem ez lehet a legfontosabb érv.

ruba 2010.03.27. 00:55:06

@Carpy: Köszi a választ, elég kimerítő volt:)
süti beállítások módosítása