Japánvasút

Átadták a meghosszabbított Tohoku shinkansen-t

2010. december 06. - Carpy

Közel 7 évig nem adtak át új shinkansent, most végre megtörtént: megnyílt a Hachinohe--Shin-Aomori szakasz, és ezzel a teljes Tohoku-shinkansen. Aomori, ahol valaha kompra rakták a Hokkaidó felé tartó vonatokat, egy időre visszanyerte fordítókorong-szerepét.

2010. december 5-én, reggel 6:31-kor elindult az első menetrend szerinti vonat Aomoriból Tokió felé, ezzel véglegesen megnyílt a Tohoku shinkansen.

 

A vonalat hivatalosan Aomoriban nyitották meg, a Japánban szokásos módon, szalagátvágással, konfettiszórással és üdvzsivalgással. Érdemes megnézni az erről szóló rövid közszolgálati TV tudósítást:

 www.nhk.or.jp/news/html/20101204/t10015640001000.html

A helyiek lelkesen örvendeznek, hogy 38 évvel a döntés után, hogy idáig érjen a szuprexpressz, megélték ezt a napot. Alig hiszik el, hogy a 675 km-re fekvő Tokióba 3 óra 20 perc alatt oda lehet érni. Régebben egy teljes éjszaka kellett hozzá.

Tokióban is vasútbarát hordák üvözölték az első Aomori felé induló vonatot, és várták az első onnan érkezőt. És bizony várhattak, mert a vonat - rendkívüli módon - megkésett. Aomoriból még rendben elindult, de Moriokában, ahol összezár az Akita felől érkező vonatrésszel, technikai probléma adódott, és hallatlan 13 perces késést szedett össze.

A vonalat egyelőre nem tervezik továbbépíteni. De ha mégis, akkor azt már nem Tokohu shinkansen-nek, hanem valószínűleg Hokkaido-shinkansen-nek fogják hívni, és nem a JR East, hanem a JR Hokkaido fogja üzemeltetni.

Igazából nem lenne már nagy falat a továbbépítés, hiszen a tenger alatti 55 km hosszú Seikan alagút Aomoritól már csak egy köpés, az alagútban pedig csak le kell fektetni a harmadik sínszálat - láthatóan megvan naki a hely.

Az alagút túloldalán pedig nincs már messze Hakodate, a másik kikötőváros, ahol anno az Aomoriban kompra rakott vonatok földre szálltak Hokkaido-n, hogy folytassák útjukat Sapporo felé.

De előbb még egy másik megnyitás várható: a tavasszal átadják végre a Kyushu shinkansen 2. szakaszát, ezáltal a jelenleg szigetüzemként működő vonal szervesen összekapcsolódik a shinkansen hálózattal, így meglesz a lehetősége, hogy közvetlenül el lehessen jutni Tokióból a mintegy 1500 km-re fekvő Kagoshimába - bár ilyen viszonylatú vonat nem lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr1002495829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonakovacs 2010.12.06. 07:14:34

Totál off, de nincs jobb ötletem, hogyan üzenjem: egy vasút-jellegű (monorail-es) képes beszámoló a saláta-blogomon: tokyoreloaded.blogspot.com/2010/12/back-to-future.html
Ha esetleg érdekel.

Mad Mind 2010.12.08. 11:35:00

Tavasszal kb. mikor adják át a Kyushu szakaszt?
Megyek megint Japánba tavasszal, tudom-e majd használni? :)

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.12.09. 01:59:36

@Mad Mind: Március 10 körül adják át a Kyushu shinkansent.

@bonakovács: jó a blogod :) Majd egyszer én is írok a monorailekről. Szerintem a hanedai egész tűrhető, a Shónan pedig hatalmas élmény. Ha ismerős jött Japánba, oda mindig elvittem :)
süti beállítások módosítása