Japánvasút

Kisiklott a hármosínes Akita-sinkanszen

2013. március 03. - Carpy

Az idei tél is próbára tette a japán közlekedési rendszert, hatalmas havazások, 5 méternyi hó akadályozza a közlekedést az északi régiókban. Még a shinkansen is kisiklott, igen érdekes műszaki körülmények között.

Japán főszigetének, Honshu-nak az északnyugati részét "Hóország"-nak (Yukiguni) is hívják. Az év első 4 hónapjában jellemző, hogy a kontinentális Ázsia felől jövő fellegek a Japán-tenger felett megtelnek nedvességgel, és a szigeten tornyosuló hegyek fölé érve lehűlnek, ekkor pedig kicsapódik a tartalmuk, és többméternyi hó hull Hóországra. Ilyentájt a híresen pontos vonatok is késéseket szenvednek, egyes vonalakon pedig fel is függesztik a közlekedést. De van olyan vasútvonal is, amely ilyenkor nyeri el igazán az értelmét, mert egyes települések csak vasúton lesznek elérhetőek, mivel az utakat esélytelen lenne letakarítani a több méter magas hótól, a vasútnál viszont, mely csak egy vágányú, és sokat is megy alagútban, a hóeltakarítás könnyebben megoldható.

198-9814_IMG.jpg

Múlt héten rekordmennyiségű hóréteget mértek Sukayu környékén, mely amúgy forró vizes fürdőiről híres. Ahhoz képest, hogy nem is fekszik igazén magasan, a hóréteg vastagsága 550 centiméter volt, megdöntve a korábbi 529 centis rekordot. Az ilyen volumenű havat kb. így lehet elképzelni, ha mégiscsak eltakarítják az útról:

237-3728_IMG.jpg

A minap a hó az Akita-Shinkansen (http://www.jreast.co.jp/e/routemaps/akitashinkansen.html) vonalon okozott siklást. Ez nem egy klasszikus nagysebességű vonal, mely zárt, emelt pályán, két vágánnyal lenne kiépítve, hanem egy "mini-shinkansen" vonal, mely egy kanyargós mellékvonal normál nyomtávúra szélesítésével került kialakításra, azért, hogy így a nagysebességű vonatok Moriokánál letérve a fővonalról e vonalon vághassanak át a hegyeken az észak-nyugati Akita városába, megtakarítva az utasoknak az átszállás kényelmetlenségét.

Már régóta terveztem írni erről a nagyon érdekes vonalról, most a siklás meghozta az apropót. A vonalon most még elsősorban az E3 sorozatú, Komachi vonatnéven futó szerelvények közlekednek, mint shinkansen.

323-2317_IMG.jpg

E vonatok Moriokában egyesülnek a Tokió felé haladó, Shin-Aomori felől érkező szerelvényekkel. Csak a miheztartás végett: a két szerelvény automatikus csatlásának technológiai ideje 1 perc. Ahogy fokozatosan állnak forgalomba az új szerelvények, Shin-Aomoriba az E2-esek helyett E5-ösök, Akitába E3-asok helyett E6-osok fognak járni, ők láthatóak itt alább (az E5 a zöld).

e5 e6 csok JREAST.jpg

Maga a vonal két részre tagolható: Morioka-Omagari között 1435 mm nyomtávú, javarészt egyvágányú, rövid kétvágányú szakaszokkal. Moriokába a sínek egyszerre vezetnek a keskeny nyomtávú vágányok közé, a hagyományos állomásra, és az a felett 3 emelet magasban húzódó shinkansen állomásra is. Viszonylag kevés regionális vonatka közlekedik a vonalon, az is csak néhány megállót, a shinkansen vonatok kb. óránként járnak. (Térkép: JREAST.co.jp)

akita shinkansen MAP JREAST.bmp

Ez az alsó szakasz a szebb és a kanyargósabb, számos turista látványossággal, forró vizű fürdővel (onsen-nel) a közelben. A szamurájházakból álló főutcájáról, és cseresznyefákkal szegélyezett folyópartjáról híres Kakunodate városka kicsiny állomásán csatlakozik az Akita Nairiku vasútvonal, mely valaha államvasúti vonal volt, de most már a helyi cégek és önkormányzatok (jelentős) támogatásából vegetál. Fizikai összeköttetés nincs a két vonal között, eltérő a nyomtávjuk.

323-2337_IMG.jpgSzamurájház Kakunodate főutcáján

A vonal második szakasza Omagari (szó szerint "Nagy kanyar") állomásán kezdődik, itt csatlakozik be a vonal a régi Tokió-Akita fővonalra, az "Ou" vonalra. A shinkansen vonatok itt irányt váltanak, azaz megfordulnak, pár perc alatt, deltavágányt azért nem építettek, mert akkor kiszolgálás nélkül maradt volna a kisváros. Innen már két vágány vezet Akita felé, egymás mellett egy normál (1435 mm-es nyomtávú) shinkansen vágány, és egy hagyományos (1067 mm-es) vágány.

324-2494_IMG.jpg

Egy állomással odébb azonban valami furcsa történik: a shinkansen vonal "kétvágányossá" válik, oly módon, hogy fonódni kezd a hagyományos vonal vágányával, amelyen így 3 sínszál fekszik egymás mellett (plusz a shinkansen saját vágánya két sínszállal). Két teljes állomásköznyi távolságon fut egymás mellett 3+2 sínszál.

324-2492_IMG.jpg

A 3-sínes vágányon a pálya középvonala felé eső "belső" sínszált közösen használják a hagyományos és a shinkansen vonatok "jobb oldali " kerekei, a külső sínszál a shinkansen "bal" kerekéé, az attól kb. 25 centire fekvő középső sínszál a hagyományos vonatok "bal " kerekéé.

324-2489_IMG.jpg

Na, épp ezen a szakaszon történt a siklás a minap. Az elsődleges vizsgálat alapján a siklás oka az volt, hogy a két, egymáshoz közel eső sínszál között nem tudták rendesen kitisztítani a havat, és ettől lépett ki a shinkansen szerelvény első két kereke, illetve tengelye. Személyi sérülés nem történt, de az amúgy igen rövid shinkansen baleseti lista újabb sorral gyarapodott, ezúttal is extrém természeti körülmény hatására. Vonatok ütközésével járó baleset még nem történt a japán nagysebességű vasút közel 50 éves történetében.

Japánban számos érdekes műszaki megoldással küzdenek az extrém hó ellen. Van ahol forró vizet keringetnek egy hosszú tálcában a két sínszál között, máshol folyamatosan spriccelik a vágányokat, a kitérőket természetesen masszívan fűtik, és számos hómaró is rendelkezésre áll.

321-2194_IMG.jpg

Most a figyelem nyilván arra fog irányulni, hogyan lehet a háromsínes szakaszon is megoldani a hómentesítést. Ez azért is nagyon fontos, mert hasonló háromsínes rendszerré szeretnék átalakítani a Honshu és Hokkaido szigetét a tenger alatt összekötő, 53 kilométer hosszú Seikan alagútban vezető vágányokat, és az odavezető szakaszt is, melynek átadása néhány éven belül várható.

274-7453_IMG.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr955114309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.03.03. 22:08:22

no, ott se fenékig tejkel ezexerint az élet. Ez a fonódó kép érdekes, kicsit olyan, mintha keresztezné, nem fonódna (az első ilyen kép).

A hónak meg ezt:
www.youtube.com/watch?v=oGndpEPgEgw

Baines 2013.03.03. 23:03:23

"Most a figyelem nyilván arra fog irányulni, hogyan lehet a háromsínes szakaszon is megoldani a hómentesítést. Ez azért is nagyon fontos, mert hasonló háromsínes rendszerré szeretnék átalakítani a Honshu és Hokkaido szigetét a tenger alatt összekötő, 53 kilométer hosszú Seikan alagútban vezető vágányokat..."
Szerintem ott elég könnyen lehet hómentesíteni... :)

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2013.03.04. 00:42:33

@Baines: "és az odavezető szakaszt is" hómentesíteni kell :)

görbén felfele néző 2013.03.04. 04:51:44

Az egyébként érdekes téma mellé tájékoztatásul:
a nem latinbetűs írást használó nyelveknél fonetikus átírást használunk, tehát nem Honshu hanem Honsu, nem Yukiguni hanem Jukiguni, nem shinkansen, hanem sikanszen.

Szép összeállítás!

Rozgonyi Tivadar 2013.03.04. 06:28:01

@görbén felfele néző: hát ha már a precizitáshoz ragaszkodunk, akkor Honsú, hosszú ú-val.

Baines 2013.03.04. 08:03:48

@Carpy: ""és az odavezető szakaszt is" hómentesíteni kell :)" Csak azt! :D

foodlfg 2013.03.04. 10:28:54

Ezekkel az északi népekkel mindig csak a probléma van!
Délebre kéne költöztetni őket. :D

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2013.03.18. 00:24:19

Háromsínes fonódó nagysebességű vasútvonal Európában is van! :)
süti beállítások módosítása