A Sanriku Vasút újraéled a cunami után

2014. február 02. - Carpy

Japán egyik legrokonszenvesebb vasúttársasága a Sanriku Vasút, mely éppen a földrengés- és cunami-sújtotta Tohoku térségben üzemel. A 2011-es természeti katasztrófa során a vasúti pálya nagy része megsemmisült, így felmerült a vonalak teljes megszüntetése is, de most úgy tűnik, hogy a hálózat nem csak helyreállításra kerül, de még bővülhet is.

A Honshu fősziget észak-keleti oldalán, a Csendes-Óceán partján hosszasan, egészen Hachinohe-ig felhúzódó államvasúti vonalat - sajátos módon - épp egy földrengés és cunami hívta életre. 1896-ban ugyanis a 2011-eshez hasonló földrengés és szökőár döntötte romba és mosta el a környéket, és a vasútvonalat azért tervezték megépíteni, hogy az újjáépítésben és a segélyezésben segítsen. Végül - 1975-re - meg is épült, ráadásul gigantikus műtárgyakkal, alagutakkal, viaduktokkal.

271-7117_IMG.jpg

271-7126_IMG.jpg

Azonban közben a közúti mobilitás olyan mértékű lett, hogy a vonal sajnos kihasználatlan, és vastagon veszteséges volt a kezdetektől fogva. A 80-as évekre mert már látszódott, hogy az államvasút a csőd felé halad, mivel a buborék-gazdaság, és ezzel együtt a - hírhedten vasútbarát Tanaka miniszterelnök nevéhez köthető - "vasúti lufi" is kezd kipukkadni. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a grandiózus mellékvonali vasútépítéseknek vége, és inkább a kisforgalmú vasútvonalak bezárása várható.

Érezve a változások szelét, 1981-ben az Iwate prefektúra-beli önkormányzatok megalapították a Sanriku Vasúttársaságot, mely az első ún. "3. szektor-beli" üzemeltető lett. Céljuk az volt, hogy a prefektúra tengerpartján végighúzódó kisforgalmú, de nagyon látványos vonalvezetésű vasútvonalat megmentsék a bezárástól, és átvegyék saját üzemeltetésbe. Ez végül 1984. április 1-jén (a pénzügyi év első napján) megvalósult, a Sanriku Vasút átvette a Japán Államvasutaktól (JNR) az alábbi 2 vonalszakaszt:

- Északi (Kita-) Rias vonal: Kuji-Miyako között

- Déli (Minami-) Rias vonal: Sakari-Kamaishi között.

Érdemes a két vonalszakasz elhelyezkedését megnézni az alábbi - a JR EAST honlapjáról való - térképen, később még jelentősége lesz.

tohoku map JREAST nevekkel.bmp

A vonalak továbbra is veszteségesek voltak, de számos intézkedéssel próbálták a bevételeket növelni, elsősorban a turizmus fejlesztésével. Szalonkocsit, retró motorkocsit üzemeltettek, csoportos utazásokhoz átalakított "kotacu"-kocsit közlekedtettek, mely a hagyományos japán házak belsejét idézte, tatami-gyékénnyel, és asztalfűtéssel, mely alá be lehet lógatni a lábat melegedni.

271-7121_IMG.jpg

271-7122_IMG.jpgÁllomási kereszt a Sanriku Vasút Retro-kocsijával

A Sanriku Vasút tarifa- és kedvezménypolitikája is utasbarát. A "3.szektor-beli" vasúttársaságok jellemzően jelentősen megemelik az egységes ex-államvasúti tarifákat, miután átvették  vonalakat, a Sanriku Vasútnál azonban csak kicsit emeltek. Ráadásul kedvezményeket is adnak, például az ex-államvasúti (JR) vonalhálózatra érvényes bérletek felmutatóinak (pl. a seishun-18-kippu használóknak 50%)

A kezdeti felfutás után, mindezek ellenére 1994 óta folyamatosan csökken az utasszám. 2009-ben a regionális közlekedés átszervezésének egyfajta pilot projektjeként újra bekerült a japán Közlekedési Minisztérium látókörébe a térség.

2011-ben azonban nem várt katasztrófa tette újból próbára a Sanriku Vasutat: a cunami miatt mindkét vonalszakasz súlyos károkat szenvedett, és leállt a közlekedés. Egyes szakaszokon néhány nap után, máshol hónapokkal, évekkel később fokozatosan újraindult a forgalom, de ehhez rengeteg hidat kellett újjáépíteni. Sajnálatos módon a térség amúgy sem sűrű lakossága is lecsökkent, részben a katasztrófa halálos áldozatai, részben az elmenekülők miatt. Ráadásul a földrengéseket követő katasztrófa-turizmus sem indult meg az atombaleset miatt.

326-2618_IMG.jpg

326-2621_IMG.jpgA fenti, akkor még békésen ringatózó hajót vélhetően simán átdobta a cunami ezen a kis kikötői gáton

Ennek ellenére, a helyi közösség, és az egész japán lakosság összefogása révén, valamint részben kuwaiti adományokból mind a déli, mind a északi vonal helyreállítása megvalósul, és a "hálózat" teljes egészében üzemelni fog áprilistól. Csakhogy a két különálló szakaszt összekötő vasútvonalon, Miyako és Kamaishi között az államvasút utódja, a JR East az üzemeltető, de ott az újjáépítés még meg sem kezdődött. Ennek oka az, hogy a privatizált és profitorientált vasúttársaság nem tudott megegyezni a helyi közösséggel, elsősorban a finanszírozásról, másodsorban arról, hogy egyáltalán a vasutat építsék-e vissza, vagy inkább zártpályás autóbuszvonalak alakítsanak ki a helyén, ahogy az mintegy 100 kilométerrel délebbre, a Kesennuma vonal esetében történt.

Tekintettel arra, hogy a Sanriku Vasút két önálló szakasza működni fog, felmerült, hogy a JR East adja át a köztes, Miyako-Kamaishi szakaszt is a Sanriku Vasút számára, ezáltal a két vonalszakasz összeköthetővé válna. A JR East úgy tűnik vevő az elképzelésre. A hírek szerint 21 milliárd jenbe (mintegy 50 milliárd forintba) kerülne a felújítás, melybe a pálya és az állomások újjáépítése mellett beletartozna az is, hogy több helyen megemelnék a pálya szintjét (cumani-védelmi okokból), és az állomásokat a (kijelölt, és lassan éledező) lakóterületekhez közelebb alakítanák ki. A projekt költségeinek kétharmadát, 14 milliárd jent a JR East felvállalja, a maradék 7-et az állami újjáépítési alap finanszírozná. A kész vonalat ingyen átadná a Sanriku Vasútnak, sőt, néhány évig a veszteségek finanszírozásába is beszállna.

326-2646_IMG.jpg

Miyako állomásra érkezik egy JR EAST vonat Morioka felől, az 1. számú csonkavágányon áll Kuji felé indulásra várva Sanriku Vasút motorvonata.

325-2594_IMG.jpg

Kivezető vágányok észak-kelet felé Kamaishiből. A jobb oldalit lehet, hogy átveszi a Sanriku?

Egy ilyen üzlet kicsit lendíthetne a Sanriku Vasút egyes gazdasági mutatóin is, mivel ez a köztes szakasz valamivel nagyobb forgalmú, mint a jelenleg üzemeltetett két vonalszakasza. Így végül lehet, hogy ahogy a vasút létrejöttében is egy földrengés játszott nagy szerepet, az újjászületést és túlélést is ez hozhatja meg. Bónuszként a profitorientált JR East is megszabadulhat egy számára veszteséges vonaltól.

A bejegyzés trackback címe:

http://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr175793555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.