Japánvasút

Bejelentették az új shinkansen-menetrendet

2010. szeptember 09. - Carpy

Idén decemberben megnyílik a Tohoku shinkansen meghosszabbítása Aomoriig. A JR EAST a minap bejelentette, hogy milyen lesz az új szakasz menetrendje: www.jreast.co.jp/press/2010/20100907.pdf  A több mint 700 kilométert Tokió-Aomori között 3 óra 20 perc alatt fogják megtenni a vonatok.

Nagy meglepetés egyelőre nincs, az majd később. A már meglévő, 632 km hosszú Tokió-Hachinohe szakasz menetrendje egyelőre érdemben nem változik. Annyi történik csupán, hogy a vonatok továbbközlekednek Aomoriig. Moriokában ugyanúgy kettéválnak a szerelvények, mint eddig: az első, a kisebbik szett megy tovább Akitába, a hátsó pedig immár Aomoriba. Gyakorlatilag óránként fognak járni a vonatok, úgy, ahogy jelenleg is járnak Hachinohe-ig.

A leggyorsabb vonat neve egyelőre marad Hayate (H), a sebeseké Yamabiko (Y), az akitai rész Komachi (K) néven fut. Tokió elővárosában a Nasuno (N) közlekedik, mint helyi kirohanós. (csak éppen 230 kilométert rohan ki, Kóriyamáig)

Hamarosan azonban - várhatóan 2011 márciusában - elbúcsúzhatunk a Hayate márkanévtól, és Hayabusa (sólyom) lesz a leggyorsabb vonat neve. Új, exklúzívabb kialakítású kocsik is jönnek, és még két év múlva a sebesség 320 km/h-ra fog nőni, menetidő pedig 3 órára fog csökkenni, amint forgalomba állnak az E5-ösök és E6-osok. Ők is ilyen "csókos" felállásban fognak közlekedni: (forrás JREAST)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://japanvasut.blog.hu/api/trackback/id/tr842281926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad Mind 2010.09.24. 13:46:57

A rail pass az új vonaton érvényes lesz, vagy kiesik mint a Nozomin?

Carpy · http://japanvasut.blog.hu/ 2010.09.26. 23:05:58

@Mad Mind: Nincs szó arról, hogy ne lenne rá érvényes.
Ugyanakkor a szintén hamarosan megnyíló Kyushu shinkansenen lesz olyan vonat, amire nem lesz érvényes :(
süti beállítások módosítása